2012. június 28., csütörtök

f *szomat bele



elegem van a mai napból komolyan engem még sírba fognak vinni bizonyos család tagok .. 
unnom a folytonos beszólásokat, de főleg azt ha elkezdenek másokhoz hasonlitgatni-.-'

de legalább az vigasztal, hogy az 5-ös vonattal szépen húzok is el Barcsra utána meg ki Kálmáncsára holnap meg megyünk Balcsira szóval kicsit kikapcsolom  pár napra az agyam és elfelejtem a gondokat ...

2012. június 27., szerda

:))


hát semmi különös sincs mostanában tegnap kint voltunk tónál és Ildivel beszélgettünk meg fényképezgetem tavat. ^^
aztán majd lehet, hogy jövő héttől eljárok esténként futni attól függ, hogyan fog rá vinni a lélek. x')
meg nem tudom tegnap olyan nyomott hangulatom volt egyszer még el is sírtam magam csak azt nem tudom mért. :/

ma meg kaptam Heppytől valami fel fújódó gömböt és én már az elején rá akartam ütni egyet, (mert, mint ki derült nekem volt igazam, hogy attól fújódik fel) nem engedték aztán mikor mindenki ki ment az erkélyre szépen rá ütöttem és fel is fújódót. ^^

Holnap meg megyek Kálmáncsára. *-*
és majd vasárnap érkezek haza szóval addig nem leszek szerintem vagy még nem tudom majd ki derül. :P

na de dobok fel pár képet aztán megyek is

tavacska. ^^


gömböcske. ^^


2012. június 25., hétfő

meg látszik, hogy unatkoztam. x'D


hát találtam még régebben egy tesztet és most eléggé unatkoztam és meg csináltam. ^^'

- Mi a vezetékneved második betűje? - O
- Mi a keresztneved második betűje? - L
- Mi van a hátad mögött? -  fotel
- Mi a gépeden a háttér? - grafitti
-Mi van az egérpadodon? - macska ;)
- Mi most MSN-en a neved? - kaorii'cicc
- Hány ember van online MSN-en?  - 17
- Hol van a telefonod? - előttem az asztalon   
- Kit hívtál utoljára?-  nenémet
- Mi a jobb kezedhez legközelebb eső piros tárgy? - karkötő
- Ha azt hallod sárga kaja, mi jut róla eszedbe? - rántotta. :P
- Mi van hozzád legközelebb a falon? - poszterek
- Nyisd ki a hozzád legközelebb álló fiókot!
- Mit fogsz csinálni, ha kitöltötted ezt a tesztet? -  elkezdek valami animét nézni. ;)
- Milyen most a hangulatod? - helyzethez képest elég tűrhető
- Ha egy híres emberrel találkoznál, ki lenne az?  - fogalmam sincs
- Kapcsold be a tévét! Mi megy most? - D'grey man
- Mi volt az utolsó zöld dolog, amit megfogtál?  - fülbevaló amit elis dobtam. ^^'
- Milyen színű a tálcád a gépen? - lila
- Melyik a kedvenc angol szavad? -
- Melyik a kedvenc magyar szavad? -
- Milyen számú házban lakik az a barátod, akivel utoljára beszéltél? - 16
- Szerinted hányas kérdés ez? - 20.-ik kb.
- És ez? - 21.-ik
- Milyen ablak van most nyitva a gépeden? -  youtube
- Milyen színű a hozzád legközelebb eső cipő? - fekete
- Mi van az ágynemű huzatodon? - hangjegyek
- Találomra nyomj meg egy billentyűt! - k
- Milyen színű annak az embernek a szeme, akivel legutoljára beszéltél? - zöld
- Kinek a hangját hallottad utoljára? - anyuét
- Mikor csatlakoztál a netre? - 3 órája
- Hány óra van most? - 22:56
- Szerinted hány ember tölti ki ezt a tesztet? - fogalmam sincs
- Mi van az MSN képeden? - én. x')
- Mikor mostál utoljára fogat? - 2órája kb.
- Nyisd meg az MSN-t!
- Hideg vagy meleg? -  köztes
- Nap vagy Hold? - hold
- Ég vagy Föld? - ég
- Kutya vagy ló? - ló
- Bikini vagy egyrészes? - bikini
- Fekete vagy fehér? - fekete
- Leves vagy főzelék? - leves
- Tenger vagy folyó? - mind kettő
- Állatkert vagy vidámpark? - vidámpark
- Csoki vagy vanília? - csokii
- Macska vagy hörcsög? - macska
- Narancs vagy barack? - barack
- Ribizli vagy eper? - eper
- Milyen ruha van rajtad most? - rövidnadrág, póló
- Mit csinálsz most? - töltöm ezt a tesztet és  Avenged Sevenfold-ot hallgatok
- Most éhes vagy? - nem
- És szomjas? - nem
- Milyen idő van? - meleg.
- Viselsz valami ékszert? - igen
- Jól érzed magad? - helyzetképes igen
- Most van a közeledben valamilyen növény? - van
- Szeretsz vásárolni? - igen
- Szeretsz emberekkel találkozni? - persze
- Szeretsz otthon lenni? - kedvtől függő
- Jól kijössz a környezeteddel? - nem mindig. :/
- Mikor ismerted meg a mostani legjobb barátnőd? - 4éve
- Szeretsz a központban lenni? - nem
- Szereted ha boldog emberek vesznek körül? - nincs vele semmi bajom (legalább ők boldogak. ^^)
- És ha szomorúak? - próbálom felvidítani őket. ;)
- Könnyen ismerkedsz?-  igen
- Van akit utálsz? - van
- Miért? - mert egy álszent kis r*banc
- Ha lehetne milyen állat lennél? - ezen még nem gondolkoztam...
- Zenész vagy színész? - zenész
- Viva vagy MTV? - MTV
- Ki van most a lakásodban? - anyum
- Kivel beszéltél utoljára telefonon?-  barátommal
- Hol élsz? - házban. x'D
- Hol alszol? - szobában . :P
- Hol szoktál vásárolni? - mindig változó
- Hol vetted azt a pólót amit most viselsz? - fogalmam sincs úgy kaptam.
- Hova mentél utoljára kocsival? - szőlőbe
- Mit ettél utoljára? - Gyros-t
- Mit ittál utoljára? - narancslé
- Mi a mobilod típusa? - Sony Ericsson és Samsung
- Miért töltöd ki ezt a tesztet? - mert unatkozok
- Miért vagy regisztrálva iwiwre? - nem vagyok. :P
- Miért van a fél ország iwiwen? - túlságosan unatkoznak. x')
- Mikor kezdtél iskolába járni? - 2003-ban
- Mikor vettél utoljára nadrágot? - 5 napja
- Mikor gyújtottál utoljára gyertyát? - ma
- Neved? - Fodor Alexandra Bernadett
- Korod? - 15
- Nemed? - nő
- Szemed színe? - barna /zöldes
- Kedvenc színed? -  fekete, lila, kék
- Szemüveges vagy? - nem
- Van tetoválásod? - sajna még nincs
- Vágtál már saját magad hajat? - igen x')
- Tettél olyat, amit megbántál? - nagyon sok mindent
- Lógtál suliból? - igen
- Ütöttél már meg valakit? - igen
- Voltál már letartóztatva? - nem
- Utasítottak vissza már? - igen
- Voltál temetésen? - sajnos elég sokszor
- Használtál öngyújtót? - igen
- Voltál már színpadon? - igen x')
- Hosszú vagy rövid kapcsolat? - hosszú
- Horror vagy vígjáték? - mind kettő jöhet. ;)
- Hosszú vagy rövid haj? - hosszú

Az elmúlt három napban:

- Beszéltél telefonon? - igen
- Voltál moziban? - nem
- Sírtál? - igen
- Cigiztél? - nem
- Megittál egy üveg vizet? - igen
- Olvastál könyvet? - igen
- Néztél tévét? - igen
- Zuhanyoztál? - igen
- Fényképeztél? - igen
- Hallgattál zenét? - állandóan
- Mondtad valakinek, hogy szeretlek? - igen
- Jobb vagy balkezes vagy? - jobb
- Aminek nem tudsz ellenállni? - sok minden. :P
- Első gondolatod reggel? - még aludni kellene
- Mikor fekszel le? - amikor elálmosodok
- Dohányzol? - nem
- Káromkodsz? - jó szokásom
- Hiszel magadban? - nem túlságosan
- Ittál alkoholt? - igen
- Randiztál? - nem
- Megettél egy zacskó chipset? - nem
- Ettél már sushit? - igen
- Hogy akarsz meghalni? - fájdalom mentesen...

hiányzik ...

'Azt kérdezed ki az igazi, ki a valódi barát ?!
Az akinek megérted minden kimondott és hang nélküli szavát.
Kinek szemébe nézve, meglátod minden apró baját.
Kit csendesen megvigasztalsz.
ha könny borítja arcát, ha ok nélkül bezárkózik,te átmászod hallgatása falát.
Kinek nem hagyod, hogy egyedül vívja kilátástalan harcát.
Kinek villanásnyi mosolya, apró kis öröme elűzi minden bánatod, s köztetek nincs olyan, hogy alul múlod őt vagy túl szárnyalod.
Kinek látványa szívedet és lelkedet melengeti, kivel jó a csend szavát hallgatni, s együtt merengeni.
Kinek nem számít mit tévessz, kis-e vagy nagy hibát.
Kivel ha beszélhetsz könnyebbé válik ez a nehéz világ.
Az az igazi barát, kit szeretsz, tisztelsz, csodálsz, s ha választásra kerül a sor, te szó nélkül mellé állsz!
Az a barát, kinek egy kedves szava többet ér, a világ összes minden kincsénél.
Az a barát, kinek öröme az örömöd, bánata a bánatod, kinek barátságát minden körülmények közt vállalod!
Az igaz barát érzi mikor a szükség hívja!' : )♥
 Azt hiszem ma láttam azt a személyt akire ezt mind régen eltudtam mondani ... igaz, hogy nem vagyok benne biztos, de ahogy ott állt a busz meg állóba, mint ha ő lett volna... annyi régi közös emlék jutott eszembe és az, hogy mennyire is hiányzik az életemből, de hát így alakult az élet sok hibát követtünk el és igazság szerint mai napig sem tudom, hogy igazak voltak-e azok amiket mondtak... ;')

2012. június 22., péntek

'örökké a szívemben maradsz' ... ♥

Sokan mennek el nagyon korán...vagy egyszerűen csak úgy..
ha az égre nézünk, jó azt gondolni, hogy Ők látnak minket.
Gyakran gondolunk rájuk... reggel... éjszaka... ha a csillagokat nézzük
Egy dátum... egy dal... egy hely... egy illat... emlékezve arra, aki elhagyott bennünket...
aki ma az égből néz Rád....  
Égjen Nekik a gyertyalángja..



 Rettenetes az a tudat, hogy már 1 éve nem vagy mellettem és nem tudok veled beszélni, felhívni vagy csak azt tudni, hogy jól vagy és éldegéled a szokásos napjaidat ...Te  már az én részemmé váltál, egy rész, ami nélkül rettenetes élni, már csak az a tudat nyugtat, hogy a nyakláncod örökre velem lesz és a szívemben örökké élni fogsz. ♥

és még mindig nem tudom fel dolgozni vagy lehet, hogy nem is akarom, hogy elvesztetlek
Hiányzol és örökké szeretni foglak. ♥

háát ez meg lepet. ^^


hát ma meg volt tartva az évzáró. ^^

nagyon jó volt pár embert ismét látni, beszélgetni megölelni stb . ^^

aztán úgy volt ilyen "jó tanuló, jó sportoló, versenyeken való helyezés... stb " 
könyv jutalom meg minden ... és amin kb.  lefagytam az év záró közepén mikor meg hallottam a saját nevem és ki kellett mennyek a könyvért. o.o'

valahogy nem hittem volna, hogy én kapni fogok ... azt tudtam, hogy eléggé tűrhető lesz az évvégim, de ez azért nagyon meg lepet. ^^'


meg bizonyítvány osztás után már be is iratkoztam szóval ezzel majd nyáron nem kell szórakozzak. ^^

Egész dél után meg nagyon szarul voltam ...

egy folytában szédültem meg hányingerem volt
meg sikeresen elkezdett vérezni az orrom
és már megint nagyon le ment a vér nyomásom 
és ehhez még hozzá társult,  hogy szét robban egész nap a fejem. >.<'

szóval nagyon elegem van és azt sem tudod, hogy hogyan lesz a holnapi napom. -.-
elegem van már néha komolyan mindenből ... 
főleg, hogy szar azt érezni, hogy valaki szarik mostanában az ember fejére...

2012. június 21., csütörtök

Kedd, szerda és ma. ^^


Hát kedd reggel voltam bent suliban utána meg jöttünk haza anyuval 
és pakoltuk össze Atti cuccait, mert jött le értük, hogy elvigye. 

aztán olyan fél2 körül ide ért hozzánk össze pakolt meg bepakoltunk kocsiba olyan 3 körül meg ki mentünk a szőlőhegy-re, hogy ott is össze pakolja a cuccait mi meg közben anyuval megnéztük a leendő kis cicánkat. ^^

annyira édes és olyan gyönyörű kék szemei vannak már most imádom. *-* ( és most már csak abban reménykedünk, hogy mire hoznánk el még meg lesz, mert már 4db kis cica eltűnt. >.<' )

na és akkor képek. ^^

nagy cicák. ^^




kis drágaságom.*-*



tegnap meg ma pedig nem igen volt semmi érdekes bent voltam városban aztán kb ennyi. ^^
meg kint az udvaron b*szogattam anyu kaktuszát, mert épp virágzik. ^^'



Holnap meg évzáró lesz szóval korán kell keljek. -.-' 
nagyon nincs hozzá kedvem de hát muszáj.:')

na BieBie'Chuu

2012. június 20., szerda

Vasárnap délután = Szőlőhegyezés. ^^

Hát Barcsról az 1-es vonattal jöttem haza, le szálltam a vonatról és mentem a parkolóban és szerencsémre már meg várt is a Heppy. :')
beraktam hátra a cuccomat és már mentünk is ki hozzánk.:)
otthon le pakoltam meg gyors átöltöztem meg meg vártuk még anya fel öltözik és mentünk is ki a szőlőbe. :)

Mire ki értünk Miki már elkezdte csinálni a kaját, csak vártuk még a Donát, mert elment boltba még pár cuccért meg meg ismerkedtünk Dona öccsével Nándival . :)
Heppynek közben meg el kellett menni-e valahova és nem maradt kint ...
amíg meg nem jött meg Dona Nándival meg Mikivel beszélgettünk meg tanulmányoztam Nándi tattoojait. :')
aztán mikor meg jött Dona fől lett rakva a hús is meg a bab is főni.:)

anyu meg Miki elmentek távcsővel nézelődni át a másik házhoz mi meg addig kötözködtünk egymással a Nándival mikor meg vissza értek mi mentünk el Nándival nézelődni. x') kb amit mondott, hogy mit nézek azt persze, hogy nem vettem észre. x') de a cement gyárat észre vettem rögtön. :P


utána meg sétáltam egyet a Mikivel meg beszélgettünk, meg én voltam a kis kaja kóstolója. :)
evés közben meg annyit nevettünk leginkább rajtam meg Nándin nevettek, hogy hogyan bírunk ennyi marhaságot össze hordani meg azon, hogy milyen beszólásaim vannak. ^^

Mikor meg befejeztük a kajálást szépen ki mentem napozni, utánam meg sorban jött ki mindenki. :')
Nándit meg le tudtam volna csapni, mikor meg fogta a lábam és le akart lökni. >.<'
utána meg győzőt bocsánatot kérni. :')

pont úgy mikor cseresznye maggal dobáltuk egymást én meg fejbe dobta és elakart kapni csak rosszul lépet és sikeresen majd nem rám eset és arcon vágott könyökkel. x')

de lehet nem jártam volna így ha nem szólom el magam, hogy szedjünk cseresznyét, mert először elmentünk egy fenti háznál lévő cseresznye fához amin persze, hogy nem értem el egy darabot sem Nándi húzkodta le nekem az ágakat meg szedet párat amit el ért utána meg átmentünk a Mikiék házánál lévő fához oda meg én valahogy nem igen mertem felmászni. (háát na nem igen akartam le esni) és fel ment Nándi szedni. ^^

kis majmocska mászik a fán. :D
és ez után mentünk vissza a házhoz és kezdtük egymást dobálni magokkal és kapta az arcom könyökölést. ^^''

ez után vissza mentünk a házhoz és vissza feküdtem a napágyba és hallgattam, hogy Nándi folyton hajtogatja, hogy sajnálja meg stb. ^^

Mikor meg befejezte az lett a mániája neki is meg Mikinek is, hogy fényképezgetnek, de szerencsére Miki rólam sikeresen leakadt és anyut fényképezgette, de bezzeg Nándi nem. x')

de vissza is adtam neki. :')

rólam készültek meg nincsenek meg.^^ lusta voltam átküldetni vele. :)

aztán úgy kb ennyi volt a délutánom. :)

Hétfőn meg nem igen volt semmi itthon festés volt aztán csak délután léptem le úgy 2órára városba és utána meg jöttem is haza tovább segíteni. :)

Na BieBie'Chuu

2012. június 19., kedd

péntek, szombat és vasárnap egy része. ^^


hát már elég régen jelentkeztem csak nem volt sem időm sem pedig elég energiám írni. :') 
de most majd bepótolok mindent. :)

péntek :

Délelőtt pakolásztam össze a cuccaimat meg voltam bent a városban ahol sikeresen fel is baszták az agyam csak azt tudnám, hogy engem mért kell mindenbe bele keverni...na, de mindegy. ^^

Olyan fél 1 körül meg találkoztam Edaval aztán mentünk le az állomásra  közben jól kibeszéltük magunkat még a váróban is próbáltuk kitalálni, hogy vajon ki lehet a drága 'barátnőnk' de semmi eredménnyel, mivel nem tudunk rá jönni, már komolyan arra is gondoltunk, hogy nem is lány. x')
Vonaton meg röhögő görcsünk volt egy sráctól azt inkább nem részletezném, Nemeskétől meg egyedül folytattam tovább az utam Barcsig. ^^

Az állomáson rögtön észre vettem Kicsimet meg Vikcsut. :)
leszálltam és jó volt Babus karjaiban lenni meg megcsókolni végre utána meg Vikinek is köszöntem meg adtam puszit ... és persze, hogy drága "barátnénk" nem jött el az állomáshoz (igaz, hogy valahol legbelül tudtam, hogy nem fog eljönni, de azért jó lett volna szemtől szembe is elküldeni a picsába..). >.<'
elmentünk a kocsihoz, beraktam a cuccomat és mentünk is ki Kálmáncsára. :)
Oda értünk hozzájuk Vikcsu meg bevitte a cuccomat a szobába.
én meg köszöntem Babus  mamájának meg, meg vártuk még átöltözik Viki és mentünk fel Klaudiáékhoz. :)
ott voltunk úgy kb. negyed órát utána meg kicsimmel jöttünk vissza hozzájuk.
ki mentünk cicázni. *-* olyan kis aranyosak már és kis játékosak. :)




olyan 6 óra körül meg elindultunk kocsival a pályára abban a reményben, hogy lent fociznak asszem a Takácsék .. [már nem vagyok benne biztos. x') ]
de aztán mire le értünk már nem volt lent senki és elmentünk hátra a kis 'patakhoz'. :)


olyan háromnegyed 7 felé elmentünk Ili néniék elé az otthonhoz, meg vártuk még le adják a műszakot meg sétálgattunk össze-vissza miután meg végeztek mentünk is vissza hozzájuk
este meg filmeket néztünk(már fogalmam sincs, hogy mik voltak azok)
 mikor meg elálmosodtunk fogtuk a gépet és ki kapcsoltuk. :)

Szombat :

hát olyan 9 felé fel ébredtünk és kb. ebédig nem igen tudom már, hogy mit csináltunk ... délután meg néztük a 'D- a vámpírvadászt' meg valamilyen horror filmet ,  utána meg Babus ki találta, hogy meg tanít 'römizni' hát persze ezzel nem is lett volna semmi gond csak, hogy én egyáltalán nem arra figyeltem, hogy mit hogyan kellene vagy mivel mit kéne csináljak csak folyton hajtogattam a hülyeségeimet és szerintem ezzel idegeltem kicsimet. :P de végül 1szer sikerült nyernem, de akkor is úgy, hogy segített. ^^' utána pedig persze, hogy kb 5perc alatt ki is kaptam. :')
utána meg megbeszéltük, hogy kajálunk egyet és át megyünk Taxhoz römizni. :')
oda értünk és majd nem elolvadtam mikor meg láttam a kis Noémit. (Tax 1éves kis hugicája) *-* 
annyira édes kislány és még az ölemben is tartogattam. *-*
utána meg figyelemmel követtem, kicsim, Tax meg Tax apukája, hogy játszanak... hát mondanom sem kell, hogy nagyon nem értettem még az elején..
de olyan este 10-ig sikeresen meg értettem már csak abban nem voltam biztos, hogy én  tudni fogom, hogyan kell majd játszani. x')
olyan fél 11 körül mehettünk 'haza' és addigra már fel is mentek a bálba Ili néni, Viki meg Angi. :)
tévéztünk még egy ideig meg beszélgettünk és el mentünk aludni. :)

Vasárnap :

hát olyan 9 körül keltünk fel ha jól emlékszem ... beszélgettünk meg pakolásztam össze a cuccomat, hogy ne hadjak ott semmit se lehetőleg. :) meg römiztünk még egyet ebéd előtt és persze, hogy vesztettem. :')
ebédeltünk és mentünk is készülődni, mert lassan indulnunk kellett meg még el kellett mennyünk tankolni is. :)
mikor meg kész lettem a pakolással vittem ki Ili néninek a felsőt amit adott, (mivel vissza akartam adni) de nem engedte sőt amit még amit múltkor kaptam tőle felsőt azt is szépen meg kaptam, hogy tegyem csak be a táskámba és itt ne hagyjam megint. ^^'

nagyon szépen köszönöm őket még egyszer. *-*
közben meg Viki és Angi beültek a kocsiba én meg közben elköszöntem meg. meg vártam kicsimet és mi is beszálltunk a kocsiba és indultunk is tankolni utána pedig Barcsra az állomásra. ^^
meg vettem a jegyemet és még volt időnk ezért le mentünk a Drávához. ^^

utána meg jött a vonat és sajnos kellett haza jönnöm. :/

háát a Kálmáncsai napjaimról röviden ennyi lett volna. ^^
a többi le maradásomat meg pótolóm a kövi bejegyzésekben. :)

na BieBie' Chuu

2012. június 14., csütörtök

rekorderek lettünk. :D

reggel nem volt úgye első 2 órám aztán kb. olyan 9:45 körül beértem suliba ... 
megyek fel a teremhez és jönnek felém és mondják megyünk a strandra. o.O'
Ezzel még nem is volt mondjuk bajom, de mikor ki derült, hogy vízipisztolyozni megyünk már kiakadtam. x')
utána meg kiderül, hogy azért lesz ez az egész mivel Rekord kísérletet csinálunk.
és ebben az egészben a Dél-Zselic iskolája vettek elvileg részt. :) (hát szerintme nem jött el mindenki, de mindegy is. ^^)

Be értünk a strandra és a bejáratnál kaptuk sorba a kis pisztolyunkat és nem kell mondanom, hogy rögtön kaptuk is a vizet a fiuktól. ><
és nem volt elég, hogy a Totoék elkezdték, de utána csatlakoztak hozzájuk az Attiék is, de az igaz, hogy Atti,Dani,Gergő, Sanyi nagyon is vissza kapta tőlem. :P meg Bencéből csak úgy folyt a víz Tomoék segítettek szét lövöldözni. :)
de az volt a legviccesebb, hogy el sem kezdödött még a rekord kísérlet, de már mindenki tiszta víz volt. x')
sőt voltak páran akik a medencében végezték. :D 
( és én meg úsztam pedig még suliba beígérték, hogy bedobnak. >.<' )
de úgy végeredményben nagyon jó volt csak mindenünk tiszta víz volt, de legalább utolsó nap egy jót szórakoztunk közösen és jó volt azért látni a Tinódisokat is 
(csak az nem mikor onnan is páran elkezdtek minket lőni. >.<)

és ezzel az egésszel REKORDEREK LETTÜNK és mikor vége lett hangos bemondóba bemondták NYÁRI SZÜNET hivatalosan is elkezdődött. :D

Holnap meg megyek Kálmáncsára. :D
szóval pár napra el leszek tűnve. ^^
de majd jelentkezem. :)

na de BieBie'Chuu

2012. június 13., szerda

már csaak 1 nap. :D


nem volt ma első 2.órám, de még így is majd nem elaludtam, de azért fél 10-re beértem a halászhoz   :D

fel mentünk teremhez Edaval aztán már Totoval el is kezdtük a szokásos baromságainkat,a min körülöttünk már mindenki csak nevet és elkönyvelik, hogy ezek nem normálisak.(hát igen  köszönjük szépen.) x'D

mikor befejeztük Totoval, Edaval próbáltuk megfejteni a rejtélyt, hogy ki is lehet egy bizonyos csaj, csak hát igen nem tudtunk rá jönni. >.>'

3.-ik órában nem csináltunk semmit csak beszélgettünk végig mert tanár nő zárt le minket. :)

4.-ik óránk szintén lyukas volt és nagyon ki készültem x')
ki ültünk a színpadra és oda jött Berni, Niki, Barbi meg még valaki.(nem tudom a nevét még mindig) (később meg Toto, Helles, Krisztián, Tomo, Dia)
és végig röhögtünk az egész órát plusz még a szünetet is és szerintem már komplett hülyének nézhettek minket, főleg mikor Bernivel elkezdtük egymást csikálni és olyan hangokat adott ki, hogy végünk volt. :D
meg néztünk képeket, meg Berni rángatott le a színpadról, hogy mennyek ki vele utána meg Tomo-t kergettem ki az udvarra szóval végem volt már. x'D
meg Toto kiagyalt és baszogatott azzal, hogy Bence szerelmes belém .. hát én azt hol le nem sz*rom x'D meg már elvileg 3srácnak is tetszek 'huuh, de boldog vagyok ... nagyon nem tudnak izgatni'
és még az igazgató is beszólt nekünk, hogy : milyen jó, hogy ott van az a színpad más képen nem tudnánk hol baromkodni. -.-'  hát ha nem lenne ott találnánk más helyet hozzá szóval. ;)

Biosz órán szintén nem volt semmi sem végig beszéltük az órát. :)

tesin meg hát ki agyalt ismét Bence és már bementem a foci pályára és épp, hogy beléptem már futott ki a másik kapunál. -.-' de óra után sikeresen párszor sikerült jól hátba meg fejbe vágjam szóval le vezettem az idegességemet rajta. :3

holnap meg színtén elmarad az első 2órám. ^^ meg 5.-ik órában megyünk fagyizni. :)
és holnap végre vége lesz ennek a tanévnek és NYÁRI SZÜNET. *-*

nagyon-nagyon várom már és pénteken már megyek is Kálmáncsára. *-*

na de megyek. ^^
BieBie. :)

2012. június 12., kedd

Rainbow. *-*

ki jutt minden mostanában.. :/


Hát tegnap suliból már elegem volt ahogy az egész napból is... >.<

egy részben, mert sikeresen össze vesztünk Tomoval valamin és még erre rá kontrázott a Bence is a hülye beszólásaival-.-'
de sikeres utolsó órán kibékültünk Tomoval és ezen már nem kellett idegeskedjek. ^^

a másik meg, hogy mint ki derült Bence szerelmes belém. o.o'
és mikor ezt meghallottam fogtam magam leültem és kb 5 percen keresztül röhögtem Totoval együtt. x')

meg lezártak gazdaságból meg bioszból sikeresen mind 2-re meg kaptam a 4-est. :)

este meg nagyon fel idegesített egy csaj a baromságaival, nem tudom, hogy kinek szúrom/szúrjuk ennyire a szemét, de már nagyon idegesít, hogy lassan minden napja ki jut valami. : /
hát, de úgy látszik így jártunk. ^^'

ma meg hát reggel anyu nem engedett suliba ... és most itthon unatkozok. x')
kellene valami értelmes elfoglaltságot keresnek asszem. ^^

na BieBie

2012. június 11., hétfő


a pofám le szakad már pár embertől, de komolyan -.-
elegem van ebből a napból is hála ennek a kis drágaságnak -.-'

2012. június 10., vasárnap

:))


Pár szőlős kép. :)




este nagyon szarul voltam sikeresen föl basztam az agyam meg sírtam egy folytában, de hát, mint reggel ki derült semmi sem volt igaz csak be akart valaki kavarni, de ha meg tudom, hogy ki volt az esküszöm, hogy ki tekerem a nyakát ... főleg ha az akire én gyanakszom.. 
na de hát mindegy inkább le is zártam magamban ezt az esetet. ^^

Dél előtt el mentem mamáékhoz aztán olyan 4 körül haza jöttem. ^^
most meg úgy kb. egy fél órája mehetett el a Miki. :) hozott cseresznyét meg ribizlit és jól elbeszélgettünk. :)


aztán kb mára ennyi. :)
megyek Inuyasha Movie-t nézni. ;')
(mit tesz az emberrel az unalom.:P )

na BieBie'Chuu

2012. június 9., szombat

szőlő. :)


reggel olyan 8körül indultunk ki a szőlőbe ki értünk beszélgettünk kicsit meg én játszottam a kis Jocival. *-* 
( kis unoka öcsim és olyan kis aranyos, imádoom. *-* )

miután meg Jociék haza mentek elkezdtük szedni a cseresznyét nenével egy folytában fent voltam azon a nyamvat létrán vagy éppen a fán x') 
még bátyus azzal poénkodott, hogy lett még egy madár ijesztő a fán, hát na köszönöm szépen. :P
utána már nagyra nőt madár lettem, de hát ez van. ^^"
végeztünk a cseresznyézéssel még egy jó ideig elbeszélgettünk kint az udvaron. :) 
olyan 1óra körül indultunk haza én meg már alig vártam, hogy fel érjünk mamáékhoz, mert nagyon szarul voltam való színű, hogy kaptam egy kis nap szúrást. :/
ebéd után meg fogtam magam és aludtam egyet.. 
olyan 4körül fel ébredtem haza jöttem 
le pakoltam a cuccom ki pakoltam a cseresznyét és újból aludtam egyet. x')
és igazság szerint nagyon kíváncsi leszek mikor fogok majd elaludni éjjel. :'')

2012. június 8., péntek

Iron Fist. :))


Nézegettem Iron Fist-es cuccokat és nagyon beléjük szeretem és kib*szottul tetszenek. *-*











és ez csak pár darab. :P


Reggel nagyon úgy voltam, hogy nem megyek be suliba, mert szarul voltam, de hát muszáj volt. :/

Matekon végig beszélgettük az órát Mátéval, Hellesel, Petivel meg Egoval, mert páran javított írtak és a tanci néni meg sorban zárt le minket ezért nem kellett semmit sem csinálnunk. ^^

Éneken meg (részben az ének miatt kellett, hogy be mennyek a suliba) be adtam a házi dolgozatom és így le zárt Jana tanárúr 4-esre. ^^'
Meg óra vége felé Karaokéztunk. :)



meg eurovision-t néztünk. :)

ezen pl. rengeteget nevettünk. ;')

Ők meg hát igen 2.-ikak lettek. ^^

Irodalomból meg sorba kapjuk ki a dolgozatokat tegnap is kaptam 3db 4-est. ^^ ma meg 1db 3mast meg 2db 4-est meg 1db 5-öst. :') és  még majd hétfőn is kapunk ki .. csak tudnám, hogy még akkor hány darab dolgozat van a tanárnőnél. :'')

Hát fizikából ki kaptuk még a 2héttel ezelőtti Tz-t ami 3-mas lett és le is zártak 3-masra. ^^ és még meg is dícsért tanci néni, hogy példát lehet rólam venni, hogy így tudtam javítani 2.-ik fél évben. ;') és meg csak nevettem a hátsó padban és folytattam a zene hallgatást. ^^

Töri órán meg javítókat írtak páran aki meg nem az szabad foglalkozáson volt. ^^

tesi óra meg hát nem volt semmi kedvem sem tesizni meg eleve nem is voltam túlzottan jól egész nap ezért megbeszéltem tanárnővel, hogy nem tesizek és bent voltam kondi terembe Hellesel, Rebivel meg Szabinával és szét nevettem a fejemet  meg hülyéskedtünk.^^

aztán kb így ennyi. :)
holnap meg nem jön kicsim ... ezért gondoltam egyet aztán szerintem most már biztos, hogy ki megyek szőlőbe. ;)

na BieBie'chuu

2012. június 7., csütörtök

:))


mostanában annyi érdekes és furcsa dolog történik a suliba, hogy már csak össze-vissza kapkodom a fejem ... meg néhány dolgom nagyon meg is lepődtem a napokban, de hát ők tudják mit fognak csinálni ezek után. ^^
meg kb. az a vicces, ahogy közeledik az év vége egyre több emberrel leszek jóba. x')

aztán még valamelyik nap Patrik szépen ki pingálta Plazmát. x') 
én meg csak nevettem rajta végig. x'D


Lezártak kedden matekból 5-öst kaptam. ^^
eléggé furcsáltam mikor tavaly év végén épp, hogy meg kaptam a 2-est. x'D de hát örültem neki, mint majom a farkának. :')

Ma meg tesiből zártak le miután súlyt löktünk ... súly lükésre is 5-öst kaptam meg le is zárt Bea néni 5-re. ^^

eléggé kíváncsi leszek a többi tantárgyra. :')
de hát majd ki derül  milyen lesz. ^^

tegnap voltam nagyikámnál megint jól el beszélgettünk meg nyusziztam. *-*
imádom azt a kis rosszaságot. :)



jövőhéten meg ha minden jól megyek Kálmáncsára. :)

most hétvégén meg lehet, hogy megyek ki szőlőbe. :)
majd még holnap ki derül mi lesz. ^^

(eléggé össze-visszaságos lett ez a bejegyzés, de hát na) 

na de megyek is van még pár dolgom. :)

biebie. ~chuu




2012. június 5., kedd

...


annyira elegem van néhány emberből .. 
mint pl tegnap este is szépen le írom a kis mondókámat annak a kis picsának.. és persze, hogy nem tudja fel fogni a hülye agyával. nem értem, hogy lehet valaki ennyire értetlen -.-"

ma meg suliba már komolyan ott tartottam én is meg Dani, Nikki meg pasz, hogy még ki, hogy neki fogunk menni annak a f*sz kalapnak -.-' csak nálam az volt az egy szerencséje, hogy meg hallottuk, hogy Marcsi elájult és jön érte a mentő .. és mentünk le a védő nőhöz rögtön csak már elvitték. : / és csak még most is annyit lehet tudni, hogy bent fogták a kórházban. :/ nagyon aggódok érte. :(

áh na inkább most megyek is.. 
BieBie. :/