2012. december 28., péntek

imádom.'


elsem tudom mondani mennyire hálás vagyok a sorsnak, hogy ő velem
olyan jó volt végre újra a karjaiban lenni.
nem is tudom mi lenne mostanában velem nélküle.
egyszerűen imádom.'

2012. december 26., szerda

2012. december 23., vasárnap

mostanság..'


ismét nagyon elhanyagolom a blogolást, de valahogy mindig akkor kerülök gép közelbe mikor már fáradt vagyok és túlságosan lusta ahhoz, hogy neki álljak írogatni..


minden ajándékot sikeresen beszereztem, mamiéknak már oda is adtam még tegnap nem akartam haza hozni miután már észre vette mama. :')

az elmúlt 2 napom nagy része sütéssel telt el, és azt hiszem egy ideig nem fogok torta lapokat sütni. (elég volt most egy időre az a 6 db.)

elég unalmasan telik a téli szünet, meg elég sokat vagyok ideges is, tegnap esti is kb. plafonon voltam miután eszembe juttattak egy múltbéli emléket. :|

ma meg kb olyan szinten meg haragudtam saját magamra,hogy azt el sem tudom mondani.
vagyis nem is az, hogy haragudtam magamra, ha nem inkább kibaszottul bűntudatom van/volt.
de megígértem neki is és saját magamnak is, hogy menni fogok hozzá a két ünnep között, úgy átgondolva meg is értem, hogy azt hitte, hogy az a bizonyos valaki tett valamit, hogy nem mentem, mert mióta lent volt kb azóta nem voltam, de ezen változtatni fogok/akarok. : |

holnap szenteste ... azt hiszem már meg is van, hogy mivel fogom tölteni...

2012. december 20., csütörtök

nem várom.'


végre Téli szünet van.

részben örülök neki, részben viszont nem.'

viszont mostanában egyre gyakrabban érzem magam nagyon szarul,
és ezt már mások is észre vették sajnos..

pár nap és karácsony ... mit ne mondjak egy okból kifolyólag k*rvára nem várom. 

2012. december 18., kedd

holnap'


holnap lesz az útólsó nap'
és holnap lesz az ajándékozás is'
és holnap lesz valami unalmas karácsonyi műsor is.'
és holnap még megyek ki a kórházba is kéne szerezzek időpontot szemészetre.'

2012. december 16., vasárnap

nem fogom bírni'


azt hiszem ismét kissé összetörtem lelkileg'
rettentően szarul vagyok pár napja
fogalmam sincs, hogyan fogok majd nem fél évet kibírni nélküle, olyan nehéz volt ma elengedni, mintha a saját szívem törtem volna apró kis darabokra. 
pedig tudom, hogy muszáj kimenni-e, de akkor is rettentően hiányzik már most.' 

2012. december 15., szombat

kíváncsi leszek'


hétfőn ülő sztrájk lesz suliba, mit ne mondjak eléggé kíváncsi leszek mi fog belőle ki sülni, jó néhány tanárnak már most nem tetszik az ötlet. :')

2012. december 13., csütörtök

gomeen.'


mostanában sajna nem igen volt időm írni, éppen ezért voltam eltűnve. :/

minden napra tanulnom kellett, mert vagy Tz-t írtam vagy röpdolgozatot vagy éppen feleltettek és még jövőhéten hétfőn meg kedden is ez lesz. -.-'
igazság szerint már nagyon unnom, de muszáj tanuljak javítanom kell. ^^'

meg sajnos igazam is lett abban, hogy babus lefog betegedni hétvégén és hát igazam is lett. :/

2012. december 9., vasárnap

szeretem'


tegnap szabályosan hóvihar volt. o.o'
néha mikor ki néztem az ablakon még a kaput sem láttam.
de valahogy babus-t még ezt sem tartotta vissza és átjött hozzám csak éppenséggel nagyon féltettem, hogy megfázik ilyen időben, de másrészt meg nagyon örültem neki, hogy itt volt velem.

2012. december 5., szerda


' pedig azt hittem idén ő is velem lesz karácsonykor, de sajnos igen; kár volt ebbe bele éljem magam. eddig sem vártam különösen az ünnepeket, de most még annyira sem ..'

2012. december 4., kedd

12.04.'


nézegetünk ma szalagavatóra rucikat, aztán vettem is egyet, de mire haza értem meg is gondoltam magam aztán sztem fogok majd venni egy másikat. :')

lehet, hogy ma nagyon köcsög voltam valakihez, de már elegem volt.
és asszem holnap a másik jó madárt is ki fogom osztani. ;')
plusz szerintem drága exemet is kicsit helyre fogom tenni, 
mert már nagyon unnom. -.-'



2012. december 2., vasárnap


Havazik . T___T

elseje.'


délután mentem át babushoz. 

végig néztem az összes karatés oklevelét, diplomaját meg az érmeket is. ^^
sőt még a karatés ruciját is felhúzta. ^^
meg tökre sokat beszélgettünk. imádom a lüke kis fejét. 

aztán olyan fél7-kor kimentünk találkozni haverjaival, aztán 9 felé elindultunk Shock-ba, mert volt koncert
tökre jó volt. ^^

kb olyan éjfélre értünk haza, bár mikor elindultunk kaptuk, 
hogy minek megyünk már ilyen korán haza. ^^'

különben tegnap volt egy hónapja,
 hogy össze jöttünk Shock-ba és tegnap ismét ott voltunk. 


2012. november 30., péntek

november 30.


végül ma csak 3 óránk volt meg tartva. 

1. órára kb sík idegesen mentem be. -.-
és rá adásul még feleltettet is a tanár, 
mikor felszólított mondtam neki, hogy írja be a karót, de nem akarta, 
aztán végül össze hoztam egy hármast.
(az is csak azért, mert nem engedett addig le ülni még nincs meg a hármas. -.- ) 

matekból meg végre sikerült javítanom, pedig egy újabb egyesre számítottam. 

holnap d.e. megyek segíteni mamáékhoz,
 d.u meg még nem tudom, majd ki derül mi lesz. :')



2012. november 29., csütörtök

csak jöjjön össze'


holnap ha minden jól megy és nem b*sznak ki velünk a tanárok 
akkor 4 óránk lesz csak
'remélem így lesz'

hétvégémet meg majd még le kell tárgyalnom, 
de remélem az is össze jön. ^^

aránylag jó volt a mai napom néhány kisebb dolgot leszámítva. :')


:)




' Annyira hálás vagyok, hogy ilyen megértő vagy velem, 
mindig mellettem vagy és számíthatók rád. 
Nem is tudom mi lenne velem mostanában nélküled. '

2012. november 28., szerda

...


kimerült, fáradt, szomorú, kétségbe eset, megtört, idióta és kib*szot hülye vagyok ma. -.-

muszáj nekem mindig mindent így túl reagálni/kombinálni?

utálom ezt a napot, de nagyon ...

2012. november 27., kedd

:')


nem voltam ma suliba.
meg kb egész nap nagyon sz*rul voltam.
kórházba is voltam bent ma 2-szer is. -.-'
f*sza kis napom volt ma. :')

2012. november 26., hétfő

képek'


BLR-es kirándulásról egy csoport kép. :'D

' Tudod mi a legviccesebb? ott voltál tőlem 3 méterre és még csak tudomást sem vettem rólad.fel sem tűnt, hogy a boldogság pár lépésre van tőlem...'

Zrinyi napok. ^^'

Előadás'



menyire látszik, hogy érdekelt mit magyaráz a nő ill./ pasi. x)

Vetélkedő'


Kosár'






2012. november 25., vasárnap

vele'


hát tegnap, úgy volt, hogy megyünk Rózsaszín pitbull koncertre, de végül nem mentünk
ha nem helyette este át mentünk Ricsihez házi buliba. ^^
tök jó volt, és szerintem jobb is volt így az este. :D
és legalább össze ismerkedtem a srácokkal nagyjából. :)

meg úgy összességében nagyon jó volt a hétvége, mert vele lehetettem. 


még pénteki nap emlékére. ^^
(elég hülye fejem van, de nem baj, mert közös) 

Kittussal és Amiival. ♥ :)








2012. november 23., péntek


holnap megyek ki kórházba, utána meg majd babushoz.
de várom már.'

aztán este valószínű, hogy megyünk koncertre. ^^

2012. november 22., csütörtök

fülgyűrű. ^^

viszonylag jó volt a tegnapi napom'


5-ik óráról elkéretőztem és mentem be Pécsre. ^^
vettem egy 'fülgyűrűt'. (végre találtam)




ma nem volt semmi különös szegény tanár urat kiakasztottam. x'd
gazdasági órát meg kb. csak végig röhögtünk. 
a többi meg viszonylag nyugisan telt, gépíráson kb 10 perc alatt kész voltam és utána csak zenét hallgattam ill. Edáékkal minden féle hülye játékkal játszottunk. :') 


2012. november 20., kedd

jó tudni'


kiderült ma, hogy tegnap kellett volna mennyek/mennyünk kosár edzésre, mivel kellene mennyünk megyei versenyre. :')
végül is k*rva f*sza, hogy még azt sem tudtam, hogy van edzés, de ott kellett volna legyek.

ma legszívesebben pofán vertem volna 2 embert, de nem akartam egy újabb intőt. -.-
azt így végül a kézfejem bánta meg az idegességemet.'

2012. november 19., hétfő

b*aszodj meg'

retentően ideges voltam tegnap este.'

' komolyan mi a f*szomat hittél? csinélsz egy kamu fb-t amin ki adod magadat lánynak és elkezdesz faggatni meg kérdezősködni?
most tényleg azt hitted, hogy én majd ennek bedölök ?
meg mit akartál ezzel ki deríteni ?
hogy én pasizok-e, hogy nekem tudnom kell ki szingli meg ki nem ?
bazd+ van barátom akit szeretek és kb. leszarom az összes srácot a suliban köztük téged meg különösen. -.-
ezzel most végképpen el ástad magad a szememben.
azzal meg már különösen leálhatnál, hogy mindenki szemében engem állítasz be a rossznak meg a szemétnek. -.- 
azzal meg főleg, hogy a haverjaiddal figyeltetsz vagy te bámulsz folyton, fogd már fől, hogy kb lesz*rlak.'

asszem most ki írtam magamból a dühöm egy részét. ^^'

2012. november 17., szombat

menni akarok.


tegnap suli után Atival voltam.

ha minden úgy alakul, ahogy tervezem/tervezzük akkor jövőhét szombaton megyünk Rózsaszín Pitbull koncertre. ^^
bízok benne, hogy eltudok majd menni.

2012. november 15., csütörtök

11.13 - 11-15


Kedden volt a kosár meccs, szerintem k*urva jó volt, én nagyon élveztem. :D
bár igaz az egyik kis csajt legszívesebben meg téptem volna, de inkább csak fellöktem. x')
sikeresen Elsők lettünk, szóval az öröm meg volt az egész csapatnak. :)
(majd rakok fel képeket, amint szerzek. :'] )

tegnap voltunk ilyen előadásokon, igazság szerint végig untam az egészet és legszívesebben aludtam volna egyet. :') 
meg kikaptam az egyes matek dolgozatom. x'd


ma volt a Zrinyi napok záró napja, ennek eredménye képen egész nap ünneplőben kellett flangálni, meg mentünk le a sport csarnokba.
meg ma volt a "Ki mit tudd" döntője is. :) 
hát mit ne mondjak néhánytól kb már röhögő görcsünk volt.
de néhány meg nagyon jó volt.

ahogy az igazgató is mondta: " 
Volt itt ma minden. Gyémántok, csiszolatlan gyémántok és kavicsok. " x')

2012. november 12., hétfő

2012.11.12


Tegnap kint voltunk tök fesztiválon. ^^
nem volt rossz, de mégis a legjobb az volt, hogy vele lehettem.
Koncert is tökre jó volt. "PLUG". ^^ 

ma voltunk koszorúzni, szerencsére elég hamar végeztünk. 
utána meg mentünk a vetélkedőre hát elég nagyot alkottunk Marcsival meg Amival. :D

2012. november 10., szombat

2012.11.10


holnap lesz tökfesztivál. ^^

meg lesz koncert is. :)
azt  úgy van, hogy délután megyünk ki Atival csak még azt nem tudjuk, hogy mikor. ^^

2012. november 9., péntek

Jövőhét. -.-'


kész káosz lesz a jövő hetem. -.-

Hétfőn: kell mennyek koszorúzni, meg környezet védelmi vetélkedőre

kedden: kell mennyek kosár meccsre, de ennek legalább van egy előnye, csak az első órám lesz meg tartva. ^^

 Szerdán: valami előadásra megyek. -.- '

Csütörtökön : egész nap ünneplőben kell majd flangálni. -.-'

Pénteken: asszem ezen a napon már nem lesz semmi. x'D

ma meg írtam matekból egy szép nagy egyest.
meg valószínű, hogy fizikából is az egész tesztet csak ki totóztam . ^^"
tesin meg majd nem eltörtem a kezem, alig bírtam mozgatni meg be is dagadt és tiszta kék. -.-'

suli után meg Atiival voltam.

2012. november 8., csütörtök

2012.11.08.


"azért arra k*rvára kíváncsi lennék, hogy te milyen jogon pofázol bele az életembe mikor lóf*szt sem tudsz rólam. "
aszem a közel jövőben lefogok pofozni egy csajt a suliba. ^^"

2012. november 6., kedd

2012.11.06.


valahogy sikeresen össze hoztam fizikából egy 3-mast aztán az óra további részében majdnem elaludtam, csak Andi nem hagyott békén a fele más szemem miatt.
 eléggé vicces volt, hogy kb 15 percig a szemeimet nézte. xd

oszt. főnök meg ki jelentette, hogy hétfőn ünneplőben kell mennyek, 
mert én leszek az egyik aki megy koszorúzni. 
hát nagyon örültem neki mit ne mondjak
 utána meg bejelenti, hogy Szerdán meg mindenkinek abba kell, még meg is kérdeztem tőle, hogy most engem akar szívatni ? 
nem fogok 1héten 2-szer abba menni. -.-

2012. november 4., vasárnap

2012. november 2., péntek

tegnap ~

utálom november 1.- ét
ilyenkor minden egyes szeretem eszembe jut akit már nem tudok magamhoz ölelni, eszembe jut az a rengeteg emlék ami hozzájuk köt és retenetesen érzem magam, hogy nincsenek velem ...

tegnapi nap jó oldala ?

végül még is mehettem a Shock-ba. ^^
és k*rvára, jó volt ott lenni vele.'
egy percet sem bántam meg az estéből
és végre ki tudtam zökkeni a gondjaim közül és kb az egész estét végig nevettem meg jókat szórakoztunk a jelmezeken meg kb mindenen . :D

2012. november 1., csütörtök

"hiányzik mindenki"

" Minden csupa-csupa hófehér virág,
s mintha mécsesből állna az egész világ,
lobogva világít a sok-sok gyertya,
elment lelkek szeretetének lángja.
Szülő, nagyszülő, gyermek, testvér,
lelkük most hozzánk visszatér,
körülállják mind az emlékező lángot,
itt vannak, látják ők a sok virágot.
Gyertyafüst száll őszülő hajunkba,
akár nagyszüleink keze, simogatva,
lecseppenő viasz mintha könnyük lenne,
összes fájdalmuk, szeretetük belerejtve.
Lelkük a miénkkel ismét összeér,
régi szép emlékeket velünk újraél.
Merengünk fájón, lelkünkből száll sóhaj,
imát mondunk értük alázatos szóval,
emlékezünk, legördülnek könnyeink,
hiányoztok nagyon, elment szeretteink! "

2012. október 31., szerda


Boldog Halloween-t mindenkinek. ^^

Köszönöm. ^^


hála Atinak végül tökre jó kedvem lett este és rá jöttem, hogy pont olyan dilis, mint én meg már nagyon régen beszélgettem el így bárkivel, 
meg olyanokra jöttem rá/jöttünk rá, hogy néhánytól már röhögő görcsöm lett. :)

bár az is hozzá tartozik lehet nem kellett volna fent maradjak 3-ig, mert hulla fáradt vagyok azt most még a korházba is ki kell mennyek. -.-'

2012. október 30., kedd

egy kis ego'



talán össze jön. ^^

" tudod én végig csak találgattam, hogy nem ez nem lehet igaz biztos, hogy nem az. erre te folyton csak kiálltál az mellett, hogy az igazat mondod és tudod mit most vált bizonyossá, hogy igazam volt, végig csak sz*pattál. "


k*rva szarul voltam ma egész nap. -.-'
kib*szottul szúrt a szívem, meg folyton vérzik az orrom,
 de fogalmam sincs, hogy mitől vagy mért.
remélem, hogy majd elmúlik. :')

csütörtökön akarok menni buliba, aztán ha minden jól alakul megyek is. x')
vagy majd a péntekire majd még ki derül. ^^

2012. október 29., hétfő

alakítgatás, meg egy csöpnyi ideg baj. :'D


mint látni lehet, kicsit alakítgattam a blogon, meg majd még fogok is csak már meg untam 
csak a háttérrel legalább 20 percet szórakoztam mire elfogadta. . :')

eredetileg valami világos hátteret terveztem, de aztán rá jöttem az nem éppen áll közel hozzám, főleg nem mostanában, szóval maradt ez. ;)

különben azt hiszem ma éjjel sem fogok aludni... 
hála annak, hogy nem rég nagyon felidegesített valaki, és csak ajánlani tudom neki, hogy ne találkozzon velem a suliba hétfőn, mert komolyan mondom, hogy szájba rugdosom. ;) 
de még az is megeshet, ha tovább idegesít én fogom meg keresni. ;)



" Rá jöttem, hogy egy nagy különbség van kettőnk közt. 
Te azt mondod amit éppen az ember hallani akar. 
Én pedig azt amit valójában érzek. "

2012. október 28., vasárnap

b*szodj meg. ;)


"tudod, mit igazad van
 csak egyet bánok, hogy nem én tettem meg már vagy 1 hónapja." ;)

2012. október 27., szombat

2012. október 26., péntek

Gomeeeen.


úgy volt, hogy holnap megyek hallooweni buliba...de, hogy én egész este nem fogom nézegetni valakinek a képet az biztos tudom, hogy most ezzel kissé meg is bántottam Tomoékat, de hát így jött ki ... inkább maradok itthon. :'')

2012. október 25., csütörtök

csak össze hoztuk. ;)


komolyan mondom, hogy szó szerint, mint ha csak az ének órák a tavalyiak lennének .. már megint sikeresen ki szúrt tegnap magának a tanár és engem basztatott .. azt végül sikeresen be írt egy 1-est. -.- pont úgy, mint tavaly akkor is októberben kaptam tőle. x'd és ezentúl én leszek a " levelező kisasszony" elvileg így fog szólítani. :')
( de különben tudni kell, hogy NEM leveleztem csak a csajokkal szórakoztunk a szövegkiemelővel.>< )

ma meg első órán nem volt tanár, aztán a német tanárnő jött behelyetesíteni és közölte, hogy felelünk párokban. o.O szó szerint mindannyian csak néztük a tanárt, hogy ez most, de igen az volt..
Petrával meg szépen össze hoztunk magunk egy 5-öst. :D (de, hogy hogyan azt magunk sem tudtuk, de még a tanárnő is meg dícsért minket) :')

annyira felbaszták ma az agyam médián legszívesebben megtéptem volna azt a kis picsát, de nem akartam magam bajt így is közel járok már az osztályfőnökihez. x')
utána meg szünetben egyik srác. -.- na meg drága exemről inkább nem is beszélek.

2012. október 24., szerda

2012. október 23., kedd

Idézetek (19.)

" Egyszer majd rájössz, hogy a k*rvák már nem hoznak boldogságot, az alkohol már nem oltja a szomjad, a cigaretta már nem oldja a feszültséget és a haverok nem bújnak hozzád ha fázol. 
És akkor majd rájössz,hogy minden amit akartál ott volt az orrod előtt.
De már késő lesz! " ;))

2012. október 22., hétfő

szépségeim. :)


Sajnos nem tudta bemenni hozzájuk, de azért a kerítésen keresztül is meg tudtam simogatni őket. ^^
imádom a kis szépségeket. :))



Idézetek (18.)

 
Olyasmi elvesztése miatt sírok, ami sosem volt az enyém.
Milyen nevetséges!
Gyászolni valamit, ami soha nem is volt - az istenverte reményeimet, az istenverte álmaimat és megkeseredett várakozásaimat.

2012. október 21., vasárnap

2012. október 19., péntek

hmm ...


sikeresen kibékültünk Tomoval legalábbis sok mindent meg beszéltünk
... de egy másik problémám még mindig nem oldódott meg .. :/

suli után buszmegállóban jól elbeszélgettem Magdalenával. ^^
bár igaz mondott jó pár dolgot amin meg lepődtem, de hát ez van. ^^"

bementem Pécsre aztán sikerült el intézzem az ékszerészt.
meg Árkadba vettem fülbevalókat meg pc-t.

2012. október 16., kedd


 komolya azt hittétek, hogy egy bocsánat kéréssel el van intézve minden ?
hát tévedtetek. . . .


2012. október 15., hétfő

tegyél meg nekem egy szívességet ... ásd el magad, de jó mélyre !!
undorító volt ez még tőled is!

2012. október 13., szombat

" az a legrosszabb, hogy gondolatok gyötőrnek.."


egész nap hulla fáradt voltam. -.-'
ami annak az eredménye, hogy egész éjjel fent voltam és gondolkodtam...
na de mindegy.. ^^"

ma legalább ki sütöttem 100 palacsintát, meg ugyan ennyi (ha nem több) pogácsát szóval nagyon el voltam. :)

2012. október 12., péntek


ugye abban reménykedtem, hogy a jövőhetem lazább lesz, hát egyáltalán nem lesz az, de legalább nem sokára szünet...

2012. október 9., kedd

SAJNÁLOM ... !!


mindenkitől bocsánat aki olvasni szokta a blogom !

tudom, hogy mostanában eléggé elvagyok tűnve, de rengeteget kell tanuljak és kb semmire sincs időm mostanában. : /
remélhetőleg ha lemegy ez a hét a jővő hetem már lazább lesz. :)

2012. október 5., péntek

Hungexpo. ^^


 nagyon jó volt a tegnapi nap.
nagyon régen éreztem már magam ennyire jól. :)

Elejétől a végéig körbe jártuk az egész 'expot. 
meg amit csak lehetett ki is próbáltuk, rengeteget nevettünk néhány játékon 
majd nem még a színpadra is felmentünk táncolni. :D

annyi érdekességet látunk, amiből rengeteg mindent Amival meg is vettünk volna. x')
majd nem még arra is rá vett egy nő, hogy legyek  "Oriflame szépség tanácsadó" 
( de csak azért, mert rá vettem az amit, hogy ő legyen. ^^' )

Voltak Nigériaiak. ^^
és beszélgettünk velük néhány szót. :)

egyikük még táncolt is, meg volt egy dj. is. :)



volt egy nagy csoki szökő kút. *-*
csajokkal haza akartuk hozni. :D


kint végig néztük az összes árust, találtam Edanak szülinapjára egy tökre szép fülbevalót és meg is vettem. :)

találtunk egy bár pult féleséget és mindannyin (Toto, Krisz, Ami, Eda meg én) vettünk Mojitot. ^^
mind annyian más-más ízesítésűt vetünk és kóstolgattuk egymásét. ^^





Amival szereztünk lufiból készített pókot. ^^




elég sok idő lehetett ezeket meg csinálni.


elég vicces volt. x)

különben mikor haza értem drága kicsi Lizám be is támadta és ki is lukadt. ^^'



aztán nem tudom mit mondjak még.

össze foglalva tényleg nagyon jó volt, sok emberrel meg is ismerkedtünk, meg nagyon jól éreztük magunkat  így 5-en (Toto, Krisztián, Ami, Eda meg én) nagyon jól el voltunk, és a fiukra külön nagyon büszkék voltunk, mert mindent ki bírtak és türelmesen meg vártak minket mindenhol. :D 
(pl volt olyan hogy kb 20 percen keresztül válogattunk ékszereket, meg körmös cuccokat. ^^ )


2012. október 3., szerda

holnapot. ^^


semmi különös sem volt eddig a héten, egyfolytában tanulok. -.-'

nem sokára lesz suliban "ki mit tud"  hát nagyon kíváncsi leszek rá, hogy mik lesznek. ^^

Holnap meg végre megyünk Pestre. ^^
egész héten ezt vártam, csak az 5órai kelléssel lesz bajom. ^^''

2012. szeptember 30., vasárnap

Köszönöm szépen mindenkinek. ^^


Nagyon szépen köszönöm mindenkinek aki tegnap gondolt rám és felköszöntött. :)

nagyon jól estek a kedves üzenetek, kiírások, sms-ek, hívások és az utcán az érdekes bekiabálások amiből Karnis vitte a pálmát. :D 
kaptam nagyon szép ajándékokat.*-*
Meg nagyon finom csoki tortát. ^^

2012. szeptember 28., péntek

kincseem. * - *


Reggel szakadt eső, mit ne mondjak nagyon örültem neki. -.-'
mire beértem a suliba szétáztam.
és még akkor a fizika tanár is belém kötött...

meg sikeresen meg szereztem ma az 1. szaktanárim. :3

Danitól kaptam szülinapomra ajándékot. ^^
ami  nagyon tetszik és nagyon  szépen köszönök. :)

Meg kaptam ma egy kis kutyát. 
nagyon aranyos, imádni való kis csőpség. :)




2012. szeptember 27., csütörtök

köszönöm. ^^


nem volt semmi különös sem ma. :)

reggel Edatól már meg kaptam a szülinapi ajándékaimat. ^^
amit még egyszer nagyon szépen köszönök. :)

irodalomból írtam, amire kíváncsi leszek, hogyan fog sikerülni. :)


holnapi napra meg úgy összeségében eléggé kíváncsi leszek. ^^'

2012. szeptember 26., szerda

:))


mondhatjuk, hogy végre egy nagyon jó napom volt. :)

ma volt a szecska avató, igazság szerint néhány 9.-est már sajnáltam, de Gáborra még én is firkáltam. ^^
meg páran azt hitték, hogy én meg néhány osztálytársam végzősök vagyunk. :')
meg ma rájöttem, hogy a látszat néha csal addig valakiről azt hittem, hogy egy tökre bunkó paraszt, erre ma nagyon meg lepedt, de hát ilyenek a kellemes meglepetések. ^^

Jövő héten megyünk Budapestre. ^^
meg látogatjuk a Hungexpot szerintem nagyon jó lesz, és Totonak csak ajánlani tudom, hogy jöjjön, bár ma már félig meddig rá vettem. :)


2012. szeptember 23., vasárnap

tudtam ..


tudom, hogy nem kellet volna meg nézzem, hiszen tudtam, hogy milyen vagy és biztos is voltam benne, hogy szarul fog esni, de még is volt bennem egy kis remény, hogy nem azt fogom látni amit gondolok, de hát igen, mint mindig most is csak tévedtem ... 
és azt hiszem sikerült végképpen döntenem, minden egyes kis emlékemet ki fogom rólad törölni, mert muszáj, muszáj tovább lépjek...

2012. szeptember 22., szombat

Kamii. :)


még szarabbul vagyok, mint tegnap este..

és ma sikeresen még a csuklómmal is ki b*sztam,
ahányszor  megmozdítom szúr vagy elkezd lüktetni.
csak remélni tudom, hogy holnapra elmúlik ahogy azt is, 
hogy nem leszek már ennyire szarul. :/

azt hiszem a mai nap után már még jobban várom a hétfői napot. :) 

Voltam ma Kamillánál. ^^
imádom a kis drágámat. :)





2012. szeptember 21., péntek

remek. -.-

utálok beteg lenni, de azt hiszem most sem fogom tudni elkerülni.
már sikeresen be is lázasodtam a fejem meg kb szét robban annyira fáj. -.-
szóval nagyon örülök neki, 
de tök mindegy ha kell hétfőn reggel 40°-os lázzal is, 
de ki fogok menni a parkba muszáj, muszáj muszááj. ><

2012. szeptember 20., csütörtök

Köszi Bebikéém. :)


Kaptam ma Bebétől 2 karkötőt igaz úgy volt, hogy csak a cicásat kapom, de hozott még egyet. ^^

még mindig nem jöttem rá mit ábrázol. :S




médiaa. :)


Egész jó napom volt ma (azt le számítva, hogy egész nap hányingerem volt meg szét robbant a fejem.)
Sokat hülyültem  Totoval meg a csajokkal valahogy ők mindig felvidítanak.

Média óra tökre jó volt. :D 
befejeztük ma az utolsó két felvételt, Tanci bácsi összevágta nekünk utána pedig meg néztük és meg is lettünk dicsérve, hogy ahhoz képest, hogy először csináltunk ilyet nagyon jó lett. ^^

utolsó óránk elmaradt hála a német csere diákoknak. :)

2012. szeptember 19., szerda

Zrinyi Ász. :)


Elég jó volt ez a nap sőőt sokkal jobban éreztem magam, mint tavaly. :)

csak az volt a szar, hogy egész nap szarul éreztem magam, hála egy esti veszekedésnek, és egy rossz hírnek, meg sikeresen majd nem befúladtam a sok füsttől meg hányingerem is volt .. na mindegy. ^^'

elég sok feladat volt, és páron tökre jókat nevettünk az éneklésről inkább nem is beszélek kész káosz volt. xd
egy német csere diák meg beszélgetni akart velem én meg csak bologadtam. :')

majd rakok fel képeket is amint megkapom őket vagy felteszik. ^^


2012. szeptember 18., kedd

:)


Elég jó napom volt ma.:)

Tomoval meg beszéltünk egyik szünetbe mindent, annyira örülök, hogy vannak ilyen barátaim is, mint ő.♥ 
és aszt hiszem igazat is adok neki, tovább fogok lépni (aszt hiszem eleget vártam arra az egy szóra amit akartam hallani tőle) és nem fogok egy pasi miatt sem szomorú lenni. 

Daniival meg holnap feltétlenül kel beszéljek, nyugtalanít az, hogy mit akart ma mondani .. :/

Holnap lesz Zrinyi Ász, hát kíváncsi leszek milyen lesz, max majd jó sokat nevetünk és elleszünk. ^^

2012. szeptember 17., hétfő

idézetek. (17.)

Az utóbbi időben voltam minden.
'Voltam boldog, szomorú, kiégett, üres, hiperaktív, szerencsés, szerencsétlen, sajnálkozó, nagyképű, nemtörődöm, felelőtlen, gonosz, szívtelen, vak, embertelen, hazug, önző, követelőző, és még sok más. Boldog voltam, hiszen ismét minden úgy látszott, rendbe fog jönni. De ugyan már! Nem is értem, hogy képzelhettem ilyet.Csak élni szeretnék. Elegem van a sok sötétségből, az emberek hazugságaiból, a nemtörődöm viselkedésükből. Nem érdekel. Nem akarok szomorú lenni, nem akarok még többet bőgni emberek miatt. Nem akarok üres lenni, nem akarok aggódni, nem akarok szívtelen lenni többször, én boldogan akarok élni, ameddig tehetem.'

Zrinyi Ász.

Ezt kell majd énekeljük Zrinyi Ászon. x')
mit ne mondjak nagyon NEM várom.

csak tudnám mi lesz ...


hétvégén nem voltam itthon, kicsit gondolkodtam meg elmélkedtem.. és sok mindent eldöntöttem, amit nem tudom, hogyan fogok elérni vagy meg csinálni, de sikerülni fog !!

suliban nem volt semmi különös Tomival, Danival meg a csajokkal voltam egész nap és próbáltam tetetni, hogy mennyire boldog vagyok. ^^' 
és aszem színésznek is elmehetnék, mert elég jól ment. :')
"különben nagyon nem értem mit akarsz csak folyton össze zavarsz"
írtunk töriből ... (asszem meg van az első 1-esem)
Kommunikációból kaptam egy 5-öst. :)

elegem van...


elegem van már kb mindenből...
elegem van, hogy mindig mindenért én vagyok a hibás, 
elegem van, hogy mindig abban csalódok akiért az életemet adnám,
elegem van, hogy mindig rossz emberbe szeretek bele,
elegem van, hogy mindig mindenkinek adok még egy esélyt, mikor tudom, hogy nem kellene.


2012. szeptember 14., péntek

The Gazette . :)


Tudom, hogy nem épp most jelent meg az új albumuk, de nekem még csak most volt időm végig hallgatni a számokat. ^^
Mire végeztem az összes számmal, igazság szerint boldog voltam, mivel az előző albumuk egyáltalán nem tetszett ( sőt kissé csalódott is voltam miatta) ez viszont nagyon is szóval szerintem minden számukat rongyosra fogom hallgatni. :D

 ...
A szám és a zene tetszik, viszont számomra a klip kissé fura lett tőlük
(pont ezért linkeltem be ezt) 
egyik kedvenc. ^^
Elejétől fogva imádtam. *-*
szintén nagyon szeretem. :) (valahogy most ezek a tipusu számaik tetszettek nagyon. ) ^^
a női hang amit néha hallani lehet szerintem külön jót tett az albumnak. :) 2:56-tól saját véleményem alapján nagyon szép lett. T_T
Zúzosabb szám, de attól tetszik. ^^
vegyes érzelmeim vannak ezzel a számmal kapcsolatosan..
szintén, mint ez előzőnél vegyes érzelmek.
imádom ezt a számot és a klip is tetszik. *-*
(Ibitsu)